Civilizáció, vagy inkább korlátoltság?!?

Európai civilizációba születtünk bele. Meg is tanítottak bennünket nagyon kulturáltan, és gyorsan élni. Szüleinktől láttuk hogyan kell szabad rabszolgaként pörögni, és megélni a rengeteg semmit. Megtanultuk miként kell megszakadva dolgozni, érzések nélkül szeretni, s miként kell meghalni anélkül, hogy tudnánk, hogy mik és kik voltunk eme életünkben. Gyorsan tanultunk, gyorsan próbáltunk teremteni egzisztenciát, gyorsan szexeltünk, és így gyorsan csináltunk pár gyereket, hogy egy orvos gyorsan kikaphassa belőlünk, hogy aztán egy gyors autóval hazavihessük, és gyorsan beépülhessenek ők is ebbe a civilizációba.

Ebben a nagy kulturáltságunkban, viszont nem marad idő önmagunkra. Nem ismerhettük meg mélységeiben a testünket, nem forrhattunk össze teljes mértékben a lelkünkkel, nem tanítottak meg minket érezni, érinteni, és a körülöttünk lévő világot, s lényeket feltételek nélkül szeretni.

A szexuális felvilágositás csak arról szólt, hogy ha beteszed, és kiveszed, akkor magadat mennyi veszélynek kiteszed! Lehet gyereked, lehet szifiliszed, de élményed az aligha lehet. Ha bármit megérintesz, ha valamire leülsz, ha valamit megfogsz, mind mind nagy veszélyben vagy ha nincs a közeledben ilyenkor hipó!

Ezek szerint félelemben élni az a civilizáció?!? Nem követhetünk el semmi olyat amit igazán jónak érzünk, csak viselkedünk, viselkedünk és viselkedünk?!?

Embernek lenni pedig szerintem nem ilyen kell hogy legyen. Amikor lelkünk kap egy testet melybe beköltözhet, és a földi biológia legbonyolultabb alkotásaként használhat egy életen keresztül, akkor másként kéne programozni ezt a szublimátumot. Meg kéne inkább ismertetni önmagával, meg kéne tanítani érezni, e szó fizikai, és szellemi értelmében is. A gyermekeink születésükkor még ösztönösen tudják, hogy az érzések, érintések a legfontosabb ingerek a testnek s léleknek egyaránt. A léthez szükséges energiáknak csak kis része lakozik az anyatejben, a többihez mind érintéssel, s kapcsolt érzelmi energiákkal jutunk. Arra tán még emlékszünk, hogy egy gyermek leginkább úgy tapasztal, tanul, hogy megtapint, megfog, azaz érzésekkel fogja fel a világot, s építi be önmagába. Ezt a csodát azonban mi vesszük el tőle! „Pistike ne simogasd a macskát, mert bolhás leszel tőle.” Móricka ne nyúlkálj az osztálytársad puncijába, mert még fertőzést kapsz tőle” Könnyen működik a civilizálás, hiszen ezt a programot kaptuk mi is a szüleinktől. Nem érinthetünk, nem foghatunk, nem érezhetünk, mert büntetés lesz a vége. Nem sírhatunk, és nem röhöghetünk nyerítve, mert mindkettő ciki. Mert egy civilizált ember legfőképpen viselkedik, viselkedik, és viselkedik! Amikor meg magához nyúl valaki az egyenesen szentségtörés. Tehát semmilyen bálon, ne maszturbáljon senki civilizált emberfia. A civilizált emberbe elnyomnak, beletaposnak mindent, ami a testnek s léleknek magától értetődő és ösztönös.

Más kultúrákban ez szerencsére nem így van, de sajnos messze lakunk tőlük, és ha ott élnénk mellettük, akkor is csak lassan eshetne le a tantuszunk. A tantusztartónk ugyanis kemény sziklákból lett kiépítve a betörésünk által, mely megkövesedésnek a félelem az alapvető molekulája. Sokáig írhatnék erről, de mostanra meguntam ezen rugózni. Térjünk rá arra amiért egyáltalán elkezdtem ezt a gondolatömlést. Döntsd el magad, hogy jó e neked civilizáltan létezni?!?

Az érintés…

Hú ez egy nagyon fontos „anticivilizációs” téma. Azt már leírtam, hogy miért tilos, most leírom hogy miért kellene. Talán minden olvasóm járt már a tilosban. Érintett olyan dolgokat, embereket, testrészeket, amelyeket törvényesen nem szabadott volna.

Kezdjük majdnem középen…úgy mellmagasságban…

Egy apró bébifiúnak, bébilánynak mily természetes csecset szopnia, s a kezével dagasztania hosszú perceken át elmerülve ezen érzésben. Azután hosszú csend következik, azaz a tiltások özöne, de a vágy mely pedig alapvető gyökere a földi testek játékának az megmarad. Az elfojtás persze hamis vágyakat szülhet, s átírhatja a használati utasításokat. Amikor legközelebb a kezünkbe kerül az a két gömbölyded csoda, már nem tudunk vele jól játszani. Persze ezt leginkább az útközben programozott félelem teszi, nem pedig a feledés. Valahogy hirtelen már nem tudjuk hogy is kell érinteni. A vágy azonban erős, így-hát talán nekiesnénk és felfalnánk gyorsan mindkettőt, hiszen a gyorsaság, és a mohóság felnőttként már a programunk.

Menjünk lejjebb…az ágyékvilágba…

Amikor kibújtunk „onnan” a napvilágra, akkor nagyon közel voltunk hozzá. Éreztük az illatát, az erős szorítását, az ölelő szeretetét. Bár a tudósok az állítják, hogy ez még nem tudatos élményünk, de ez badarság. Vágyunk vissza, és állandóan csak ott lennénk ama oltalomban. A fiúknak van teremtett szerve a visszalátogatásra, a lányok meg tíz ujjat kaptak hozzá. Persze a „ne nyúlj hozzá édes-fiam, édes-lányom, mert piszkos pisis, meg büdös is, ráadásul majd még elkapsz valamit” mondatok nagy kárt tesznek az érintés gyönyörében.

Legfelül…úgy fejmagasságban…

Az ember feje, a rajtalévő kellékekkel a legkifejezőbb legérinthetőbb csoda a világon. A szemeken át közlekedő energianyaláb, az orrunkon át érkező orgia, a fülünkbe súgható érzelem, a hajunk hagymáinak bizsergése, a szájunk pirosló harmatos beszédes lüktetése, a nyelvünk tánca, az arcizmaink pszichomotoros koordináltsága, csupa csupa világrengetés! Talán ide jutott a legkevesebb tabu. Hajat lehet simogatni, orcát lehet puszilni, fülbe lehet beszélni, szájat szabad csókolni, sőt a csókolózást még fényképezni is megengedett.

Most megyek megérintem a két kutyámat, a cicámat, magamat, és a reggelimet, azután majd valamikor folytatom…