Kor…idötlen idök…
A kor olyan mint a sebesség…Nem érezzük…csak érzékelhető…
Az autópályán száguldva, a fák, bokrok, s a mező fűszálainak egyre gyorsabb távolodásából érzékeljük csak a növekvő tempót…
A kilométer óra az egyetlen biztos visszajelző e dimenzióban…
Az idő is egy ilyen érzékelhetetlen instabil elegy…
Ehhez is találtak fel egy órát…s hozzá egy naptárt, hogy értékelhetővé tegyék a megfoghatatlant…
A belső létünk teljesen kortalan…
Egyetlen pillanatban élünk…
Én most éppen minden pillantásomban lenyomok egy billentyűt…
S e közben fogalmam sincs róla mekkora is lehet a korom?!?
Tán ezt csak egy kéményseprő tudja…
Esetleg e szövegkörnyezet tartalmából lehetne következtetni testi lényem mért időtartamára…
Bár eme gondolatok egy kamasz, vagy egy nyugdíjas fejében is ércesülhettek volna akár…
Szóval ha nem lenne naptár s nem lenne tükör…tán észre sem vennénk hogy testünk közeledik a poralakhoz…
A születésnapok csak prizmás útjelző oszlopok, melyek életünk autópályáján segítik érzékelni a száguldást…
Izmaink, csontjaink évtizedes renyhülése, és csak a szelfiken látható öregedésünk külső nyomai azon jelek melyek próbálják velünk láttatni az időt…
Szemünk belülről kifele néz… S akár szándékos is lehetne, hogy testünk kb harminchét százalékával soha nem szembesülhetünk…
Legalább a fenekünk petyhüdéséről ne tudhatnánk soha…ha valaki botor ne találta volna fel a tükröt…
Van egyfajta „szemünk” azonban mely befele is lát…
A lelkünk, az agyunk, s minden érzékelőnk hálózata e belső szem…
Eme szemünk definiálja számunkra egyedül az időt…
Ily mondatokat fogalmaz…
„No ez a nyár is gyorsan elszaladt”
„Oly lassan telik ez a munkaidő”
Szóval csak az órák, és a naptárak vonalkázzák statikusan az időt…mi emberi lények dinamikusan érzékeljük…
Hisz az alvás…csak egy pillanat…
Az orgazmus…végtelen…
A fogfúrás…elviselhetetlenül hosszú…
S a nyaralás…borzasztóan rövid…
Fura ez a bennünk élő kettősség…Míg sejtjeink a maguk biológiai óráját ketyegtetve szállítanak minket a sírig, aközben a bennünk élő gondolat abszolút időtlen s kortalan…
Mert az időre csak gondolni tudunk…hiszen bár elvileg létezik, de gyakorlatilag megfoghatatlan…
Gondoljunk most csak egy percre…
Az első gondolat…talán a hatvan…de ez most nem egy város neve…csak az idő kitalált osztható definíciója…
Akkor maradjunk kicsit ebben a másodperben…
A haza autópályán nagyjából 36 métert tehetünk meg e másodperc alatt, és akkor még nem jár büntetés…
Ugyanezen másodperc alatt szörnyet is halhatunk, ha egy kamion áttöri a korlátot…
Egy percbe pedig már jóval több dolog belefér…
Úgy hatvanszor annyi…
Egy órában pedig háromezer-hatszázszor annyi…
Ebből a matematikai levezetésből definiálható, hogy rengeteg időnk van!!!
Akkor miért érezzük mégis sokszor kevésnek…
Mert az egész csak illúzió!!!
Az előző másodpercünk ugyanis már nincs meg!
Hopp már el is veszett!
Csak a fejünkben él tovább…mint emlék…
A következő másodperc szintén nincs meg…hiszen még el sem jött!
Ha rossz felől jön a kamion, vagy rossz irányba csap le egy villám, akkor lehet hogy meg sem éled…
A végtelen…felfoghatatlan…Ha mélyen belegondolsz…akkor az idő fogalma is pont ilyen…
Nekem most nincs másom…csak ez az „a” betű amit éppen leütök!!!
Neked pedig nincs másod…csak ez az „a” betű amit most olvasol!!!
Minden más csak egy bonyolult illúzió…benned…s kivetülve körülötted…
Ha ebbe a gondolatba el tudsz mélyedni…akkor most megborzongsz…
S rájössz…hogy az életed egyetlen pillanat…
